Wendy-szindróma – amikor nem te vagy a saját életed főszereplője

A Wendy-szindróma olyan pszichológiai állapot, amely miatt az ember túlzottan gondoskodó másokkal, jellemzően a párjukkal. Ez a szindróma főként nőkre jellemző, akik általában elhanyagolják saját magukat és a saját igényeiket, lekötik őket, hogy mások szükségletei miatt aggódnak.

[wp_ad_camp_1]

A Wendy-szindrómát Dan Kiley jegyezte le először, aki a pszichológiai állapotot a Pán Péter szindróma megfelelőjeként említette. A Pán Péter szindróma leginkább férfiakra jellemző, akik egyre csak halogatják a felnőtté válást és a családalapítást. Gyakran úgy tekintik, hogy párosul a Wendy-szinrómával, a pár egyik tagja Pán Péterként, a másik Wendyként viselkedik. A Wendy-szindróma nem tekinthető valódi mentális rendellenességnek, sok esetben viszont pszichológus vagy pszichoterápia segítségét igényelheti. A szindróma egy speciális állapot, amely torz személyiségjegyekben mutatkozik meg. Aki Wendy-szindrómában szenved, rendkívül gondoskodó, feltétlen szeretettel és figyelmességgel halmozza el a hozzá közel állókat, bárhol és bármikor probléma merül fel, ő kész segíteni, akkor is, ha ez nagy erőfeszítéssel jár.

Wendy szindróma

A környezetében élők közül többen magától értetődőnek veszik, hogy rá mindig, minden körülmények között lehet számítani, ezért sokszor kihasználják a segítőkészségét. A Wendy-szindrómás meg még örül is, hogy szükség van rá. Ha előfordulna, hogy terhesnek érzik az állandó tettrekészséget, nem szólnak, félve attól, hogy nem fogják szeretni, ha nemet mond. A túlzásba vitt gondoskodás mögött leggyakrabban önbizalomhiány van. Aki háttérbe szorítja a saját életét is, mert mások problémáit fontosabbnak tartja, attól fél, hogy önmagáért nem szeretnék annyira. A Wendy-szindrómából a kiutat az jelenti, hogy az érintett megtanul nemet mondani, valamint erősíti akár szakember segítségével az önbizalmát.