Gobelin: művészet, vagy hobbi?

A gobelint fali kárpitnak is nevezik, nevét a XVI. században Párizsban élt Jean és Philibert Gobelin kelmefestő testvérekről kapta, akik az akkortájt divatos olasz festészettel szerettek volna versenyezni. Gazdag főurak lakosztályaiba készítettek falikárpitokat.

[wp_ad_camp_1]

Az egykori, nagyméretű, falakat beborító falikárpitból párnahuzat, finoman megmunkált falikép, ajándéktárgy vált. Népszerűsége csúcsán, a XIX. században, az iparosodás idején a polgári családok hölgyeinek adott divatos elfoglaltságot. A gobelin lényege az ábra, amelyet kezdetben az ablakon átszűrődő nap, vagy üveglap elé helyezett gyertya segítségével kopírozták a kelmékre, majd papírkép segítségével kilyuggatták, aztán szénporral, tussal megrajzolták a mintát. Berlinben gyártottak először tömegesen gobelint, előfestett, géppel nyomott mintákat tudtak aztán a hölgyek aprólékos munkával kivarrni. A gobelinvarrás a szövött kárpitok szövőszéken történő eljárását utánozza. Vastag, tompahegyű tűvel egy speciális textilfajtára, a kanavára nyomott képeket kell gyapjúfonállal, keresztszemes öltésekkel kivarrni.

Gobelin

A kanavák sokféle változatban kaphatók: a nagylyukútól az egészen apró szeműig, amiből a gobelin kézimunkák királynőjének tartott részletesebb kidolgozású tűgobelin készíthető. Kezdőként a nagyobb kanavával ajánlatos elkezdeni a kézimunkázást. A gobelint balról jobbra, lentről felfelé, vagy fentről lefelé kel kivarrni. Először az előtérben szereplő alakokat varrjuk ki, utána térjünk át a kép hátterére. Számos nagy festő képei váltak a gobelinképek mintáivá, találkozhatunk kézzel varrott példányokkal Rembrandt, Raffaello, Boticelli, Rippl-Rónai József és Mányoki Ádám festményeiből. A gobelinkészítés ma is kedvelt időtöltés, ami készítőjének remek kikapcsolódást biztosít, az elkészült alkotás pedig szemet gyönyörködtető.