(Alul)motivált hallgatók

Üres előadók, kávézgató diákok. „Elég nekem a kettes, úgysem nézi senki.” Ezzel a látvánnyal és hasonló mondatokkal szembesülünk sok egyetemen. Addig különösebben engem sem zavart ez a hozzáállás, amíg nem helyeztem át a székhelyemet Szingapúrba, és nem ismertem meg az ottani egyetemen a mentalitást és a folyamatos hajtást.

[wp_ad_camp_1]

De mi is a különbség oka? Az osztályzási rendszer biztosan. Amíg a Corvinuson 100-ból 70 pont elég a hármashoz, addig az National University of Singapore-on (NUS) ez önmagában nem jelent semmit. Minden értékelés relatív, hiszen normáleloszlás szerint kapják a hallgatók a jegyet. Ez azt jelenti, hogy a ténylegesen legjobb körülbelül 10% kap az ötösnek megfelelő osztályzatot, utána következnek a négyesek, és ez így folytatódik tovább. Így ha nekem 70 pontom van, de az osztályban mindenki más 80 és 95 között helyezkedik el, akkor már annak is örülhetek, ha átengednek. Ez a rendszer óriási versenyt generál, minden előadó és szeminárium teltházas. Jegyzetet és segítséget senkitől sem lehet kérni, hiszen a diák a saját helyzetét rontaná el ezzel. Emiatt mindenki „kénytelen” odafigyelni és a lehető legjobbat kihozni magából minden órán. A vállalatok is úgy hirdetik meg a gyakornoki pozícióikat, hogy kikötik melyik az a százalékos tartomány, akik egyáltalán jelentkezhetnek az állásra. Szóval ott igenis nézik, hogy mi szerepel az indexben.

Motiválatlanság

A 100 pontot persze nem egyetlen egy vizsgával lehet megszerezni, mint itthon, hanem évközben, szinte heti rendszerességgel vannak csapatmunkák és esettanulmányok, és a szemináriumi pontok sem a részvételért járnak csupán. Komoly viták, folyamatos kérdések és beszélgetések jellemzik az órákat, ahol személyes kapcsolat alakul ki a professzorral (nem a demonstrátorral).

Ott is vannak persze halálosan unalmas előadások, amire nem járnak be a diákok, de ha az iskolai vezetőség ilyet tapasztal, nem katalógussal bünteti a hallgatóságot, hanem behívja az előadót, és megkérdezik tőle, hogy mi lehet az oka annak, hogy ennyire nem kelti fel a diákok érdeklődését. Kicsit más a hozzáállás, azt hiszem. Nem biztos, hogy teljesen a mi hibánk, ha van olyan tanár, akinek isszuk a szavait, és van olyan, akinek a nevére sem emlékszünk.