A Zsolnay-gyár helyzete a két világháború közt 4.

A Zsolnay-gyár tulajdonosainak sikerült 1925 és 1929 közt az építészeti kerámia és díszmű, tehát építő- és könnyűipari jellegű gyárat jórészt nehézipari jellegű porcelángyárrá átalakítani. Hitelekhez jutottak, amelyek segítségével meg tudtak birkózni az első világháború alatt keletkezett és e korszakot kezdettől fogva terhelő, a beruházások érdekében még tovább növelt és végül az örökösödési per által megtetézett adósságokkal.

[wp_ad_camp_1]

A termelési kapacitást a gyárvezetőség ezekben az években sem tudta kihasználni. Az üzem termelőlépessége alatt dolgozott.

Ezen időszak folyamán kiterjesztették a gyárban a munkások akkordbérezésének rendszerét. Ugyanakkor a Zsolnay-gyár munkabérei egészen 1934-ig elmaradtak a többi porcelán-, kőedény-, tűzálló-, hő védő- és egyéb agyagáruüzemek munkabérei mögött.

Zsolnay-gyár

Ezután következett az egész kapitalista világot megrázó, 1929-tõl 1933-ig tartó túltermelési válság, amely átcsapott a mezőgazdaságra is. A termelés megakadt, a valuták meginogtak, egyes kapitalista országok letértek az aranyalapról, a világkereskedelmi kapcsolatok megszakadtak.

A munkásnyomorúság az egész tőkésvilágban fokozódott, mert a válság terhét ráhárították, kizsákmányoltságát fokozták. Ennek következtében a munkásság osztályharca az egész kapitalista világban újra forradalmi lendületet vett.

A válság következtében az adóságokkal küzdő Zsolnay-gyár termelése 1930-ban a felére esett vissza. A kerámiai iparban a munkabérek a termelési költségeknek 30-50%-át tették akkor ki. A tőkések a munkabéreket leszállították, tehát még fokozottabban zsákmányolták ki a munkásokat, hogy gyárukat a nehéz helyzetből kivezessék. A Zsolnay-gyárban 1930-ban a munkások 43%-át elbocsátották, a férji munkaerőket olcsóbb női munkaerőkkel cserélték ki, a munkaidőt pedig leszállították.