A Zsolnay-gyár helyzete a két világháború közt 3.

Zsolnay Miklós 1922-ben elhunyt. Hagyatékára 10 törvényes örökös tartott igényt. A gyár azonban nehézségekkel és bajokkal küszködött ez idő tájt. Így a nyereséget a gyár fennmaradása érdekében további beruházásokra kellet fordítani, és nem lehetett az örökösök közt szétosztani. Az egyik örökös – Sikorsky-Zsolnay Lívia ezért pert indított, ami 16 évig tartott.

[wp_ad_camp_1]

A végeredmény az lett, hogy a bíróság elrendelte a Zsolnay Vilmos cégnek a társas cégek sorából való törlését. Ekkor egy örökös teljesen, kettő pedig részben kivette hagyatéki jussát. A többi örökös pedig új közkereseti társaságot hozott létre. Így jött létre 1938 okt. 11-én az új cég: Mattyasovszky-Zsolnay Tibor és társai Zsolnay-féle kerámiai gyárüzem kt. Pécs. A Zsolnay gyár nem alakult át részvénytársasággá, mint sok más fejlődő üzem, hanem megmaradt közkereseti társaságnak.

Ez a tény természetesen meglassította és korlátozta fejlődését. A hosszan elhúzódó per erősen kihatott a gyár fejlődésének ütemére. A legnehezebb, a legválságosabb időkben különösen nyomasztóan éreztette hatását, és rontotta a gyár helyzetét. Emésztette a vállalat tőkéjét akkor, amikor arra az üzemnek az átalakítása közben égető szüksége lett volna.  Ha a pécsi Zsolnay-gyár e korának történetét summázzuk, akkor azt látjuk, hogy abban a kapitalizmus általános válsága két világháború közti szakaszának jelenségei helyi jelenségekkel összefonódva mutatkoznak.

Zsolnay-gyár

Az első világháború befejezése után, 1921 és 1944 közt az egész kapitalista világ a válság mocsarában fuldoklott. A gyárakban a termelés megbénulása és vánszorgása, a piacokon infláció és a kereskedelmi kapcsolatok megszakadása jellemzi mindenfelé ezeket az éveket. Ugyanakkor a munkásság osztályharca, bár túlhaladt forradalmi tetőpontján, de még erõs volt.

A Zsolnay-gyár is küzdött ezekben az években a belföldi nyersanyag elvesztésének, a fogyasztóterület csökkenésének, az inflációnak, a vásárlóerő összezsugorodásának, a kereslet iránya megváltozásának problémáival. Az építészeti kerámiák sehogy, a fajansz-áruk alig keltek el. A termelés csökkentett keretek közt folyt. A gyárban a munkaidőt korlátozták, a béreket leszállították, s végül a munkásság 20%-át elbocsátották, ami a dolgozók tiltakozását váltotta ki. 1925 és 1929 közt a kapitalizmus ideiglenesen, átmenetileg stabilizálódott. A termelés növekedett, a valuták megszilárdultak, a világkereskedelem megindult. A munkásosztály harcát a tőkés országokban elnyomták.