A világgazdasági válság és a pécsi dohánygyár

Amikor végre úgy tűnt, hogy a gazdasági élet stabilizálódik ebben a szegénnyé vált országban, akkor egyszerre tört meg minden jó kilátást a világgazdasági válság. A dohányipar egésze monopolisztikus helyzeténél fogva érdekes helyet foglal el Magyarország iparának szerkezetében.

[wp_ad_camp_1]

Minthogy a dohánygyárak állami tulajdonban voltak, s mivel ez az akkori társadalmi berendezkedésben az állam arra volt hivatva, hogy a munkásság és a vállalkozók közt békítő szerepet töltsön be, s a magánvállalatnak mintegy példát mutasson, így nyilvánvalóan nagyon vigyáznia kellett a munkabérek megállapításánál, illetve a munkásvédelmi előírásoknak, a szociális juttatásoknak stb., kérdésében elfoglalt álláspontjára, intézkedéseire. A hivatalosnak tekintett szakszervezeti feladatot, vagyis a munkásság érdekvédelmét, mint azt már említettük, a keresztényszocialista dohánygyári munkások országos szövetsége látta el. Így tehát ez reagált a legérzékenyebben mindarra, ami az alkalmazottak kapcsolatosan történt.

Dohányipar

Az egyik legfontosabb intézkedés, amely még a válság beköszöntése előtt történt, és mégis a válság idején egyre nagyobb jelentőségűvé vált, a dohányiparban lévő egészségügyi szervezet átalakítása volt. A betegség idején a pénzt kiutaló Dohánygyári  Betegsegélyező Pénztár 1928-január elsejével megszűnt és helyébe lépett a Magyar Királyi Dohányjövedék Betegségbiztosító Intézete: DOBBI. Ez országos jellegű szervezet volt, amely magában foglalta a Dohányjövedék kötelékébe tartozó munkásokat és tisztviselőket is. Elnöke a Dohányjövedék igazgatója volt és működését a népjóléti miniszter által jóváhagyott alapszabályok határozták meg. Az intézet tagjai lehettek a dohányipar alkalmazottai, azok özvegyei, árvái és nyugdíjasai. A tagok biztosításra kötelezettek.