A magyar kalács története

A kalács, a kenyér különleges formája több, mint hatszáz éve része a magyar parasztkonyhának. A 14. századi írásos emlékekben, mint „jobbágyszolgáltatást” említették. A parasztkalácsokat kétféle recept szerint készítették: egy kenyérszerű kalácsot, a kerekes kalácsot és fonatos kalácsot sütöttek.

[wp_ad_camp_1]

Mindkettőt hasonlóan a kenyérhez búzalisztből készítették, kemence alján sütötték. Magyarország egyes tájegységein gazdagabb tésztából, tej és vaj felhasználásával készítették míg máshol csak formájában különbözött a kenyértől.  A kalács még a 19. században is szinte azonos volt a kenyérrel, később kezdtek el „jobb minőségő süteményként” utalni rá és általában tepsiben, rúd formában sütötték meg. Az ipari, sajtolt élesztő elterjedésével a kalács készítése is egyszerűbbé vált, ekkortól készítenek olyan kelt tésztákat is mint a bélesek bukták, mákos vagy diós rudak. Nem tudni pontosan, miért lett a kalács húsvéti ünnepek kedvelt ételévé, sokan a zsidó tradíciókra vezetik vissza.

Kalács

Szintén a keresztény hagyomány az ételszentelés is, addig nem volt illendő megkezdeni a kalácsot, amíg meg nem áldották azt a templomban húsvétkor. A kalács a századfordulóig megmaradt az ünnepi asztalok díszének, csak karácsony, húsvét és lakodalmak alkalmával készítették. Többféle formában készítették, gyűrűszerűre vagy kerekre szabták, volt, ahol fonták, Jász-Nagykun-Szolnok megyében az ún. kulcsos, lyukacsos kalács volt elterjedt. Szeged környékén „mindönszentök kalácsa” néven üres kalácsot késztettek, amit a temető kapujában a nincsteleneknek ajándékoztak. Ma már számos variációban találkozhatunk a kaláccsal a boltok polcain, dióstól elkezdve a mazsoláson át a kakaósig. Sőt otthonunkban mi is könnyen elkészíthetjük, titkos családi, vagy internetről leszedett recept szerint.